Pink 10 éve énekel nekünk
Nagy utat járt be Alecia Moore, alias Pink azóta, hogy tizenhat évesen egy tehetségkutató versenyen felfedezték. Öt lemezt adott ki, három turné-DVD fűződik nevéhez, és megannyi slágert dúdolhattunk tőle. Ráadásul az elmúlt tíz évben volt bátorsága némileg a stílusokkal is kísérletezni, melyre az a boxset is tökéletes példa, amelyben most összecsomagolva megjelent első négy lemeze.
Pink 10 éve énekel nekünk
Debütálókorongja, a Can't Take Me Home kétszeres amerikai platinalemez lett 2000-ben. A következő album, a Missundaztood némi stílusváltással az összes olyan zenei irányzatot egyesítette, amely akkoriban Pinket érdekelte: rock, country, soul és sok egyéb is felcsendül a dalok közt.

A lemezre nyolc dalt írt Linda Perry, a 4 Non Blondes énekesnője, nem mellesleg Pink barátnője. Kettejük kapcsolata akkor kezdődött, amikor 2001 elején Pink felfedezte Linda számát a a telefonkönyvben, és régi rajongójaként fel is hívta, hogy egy „terrorizáló” üzenetet hagyjon a rögzítőjén. Linda szerencsére megkedvelte a lányt, a többi pedig már történelem.
A második korong egyébként azért is érdekes volt az énekesnő életében, mert családjáról is sok mindent elárult hallgatóinak – példa erre a Family Portrait című dal. 2003-ban újabb koronggal, a Try Thisszel jelentkezett, majd négy éve az I'm Not Dead következett.

A Stupid Girlsben, az első kislemezdalban rögvest az összes olyan pályatársa arcába kesztyűt dobott, akik tartalom helyett külsőségekre helyezik a hangsúlyt – végül a tavalyelőtti Funhouse-szal tett koronát eddig pályafutására. A vándorcirkuszi látványvilágot idéző turnéval kísért korong okos, változatos és nagyon szerethető – még sokszor tíz évet kívánunk az énekesnőnek a pályán.
Forrás: metropol.hu













SPOLJARICZ ANDREA
SZÁNTÓ REGINA
DOBINÉ OLASZ-PAPP NÓRA
OTTA ANITA
BALOGH PIROSKA
RUGA ISTVÁNNÉ ZSÓKA
M. VINCZE ESZTER
BÁNKI NOÉMI








