Ötmillió forintért kelt el Churchill műfogsora Winston Churchill egykori háborús brit miniszterelnök "világot megmentő" műfogsora 15 200 fontért, azaz valamivel több mint ötmillió forintért cserélt gazdát csütörtökön egy londoni árverésen.
A Titanic orra – a nap fotója Szenzációs dátumozatlan képek kerültek elő az elsüllyedt Titanic utasszállító roncsairól.
Kémek a kémfilmről A magyar mozikba augusztusban kerülő Salt ügynök, Angelina Jolie legújabb filmje lehetett volna mindössze egy szórakoztató nyári mozi.
A színésznő a filmben egy CIA-kémet alakít, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz ügynök – nemrégiben pedig tíz orosz ügynököt tartóztattak le az Egyesült Államokban, ami újabb jelentéssel gazdagította a filmet. Az amerikaiak szerint ez egyfajta figyelmeztetésként is felfogható.
A francia first lady Woody Allen filmjében Carla Bruni-Sarkozy kedden debütált színésznőként Woody Allen legújabb filmjében, amelyet Párizsban forgat az amerikai rendező.
A francia first lady Woody Allen filmjében
Új szárnyakat nyitott a Gödöllői Királyi Kastély Befejeződött a Gödöllői Királyi Kastély "betonban és aranyban" mért - vagyis méretét és az anyagiakat illető - legjelentősebb felújítási szakasza. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló beruházás összköltsége 1.660.000.000 forint, amelyből 52.000 négyzetméter park és 1.600 négyzetméter belső tér nyerte vissza régi pompáját.
A sok ülés rövidíti az életet
Az év botránya lehet: Elmarad Chelsea Clinton hétvégi esküvője? A National Enquirer szerint Bill és Hillary Clinton 30 éves lánya lelki roncsként mondja ki az igent - ha kimondja egyáltalán...
Lelki válságba jutott a tervek szerint a hétvégén férjhez menő Chelsea Clinton - számolt be róla a hétvégén az amerikai National Enquirer.
Pink 10 éve énekel nekünk Nagy utat járt be Alecia Moore, alias Pink azóta, hogy tizenhat évesen egy tehetségkutató versenyen felfedezték. Öt lemezt adott ki, három turné-DVD fűződik nevéhez, és megannyi slágert dúdolhattunk tőle. Ráadásul az elmúlt tíz évben volt bátorsága némileg a stílusokkal is kísérletezni, melyre az a boxset is tökéletes példa, amelyben most összecsomagolva megjelent első négy lemeze.
|














SPOLJARICZ ANDREA
SZÁNTÓ REGINA
DOBINÉ OLASZ-PAPP NÓRA
OTTA ANITA
BALOGH PIROSKA
RUGA ISTVÁNNÉ ZSÓKA
M. VINCZE ESZTER
BÁNKI NOÉMI
Winston Churchill egykori háborús brit miniszterelnök "világot megmentő" műfogsora 15 200 fontért, azaz valamivel több mint ötmillió forintért cserélt gazdát csütörtökön egy londoni árverésen.
Szenzációs dátumozatlan képek kerültek elő az elsüllyedt Titanic utasszállító roncsairól.
A magyar mozikba augusztusban kerülő
Carla Bruni-Sarkozy kedden debütált színésznőként Woody Allen legújabb filmjében, amelyet Párizsban forgat az amerikai rendező.
Az amerikaiak egyik kedvenc időtöltése az üldögélés, mely egy új tanulmány szerint rövidíti az élethosszt. A kutatók a vizsgálatban kiszűrtek néhány meghatározó faktort, például az elhízást.
A National Enquirer szerint Bill és Hillary Clinton 30 éves lánya lelki roncsként mondja ki az igent - ha kimondja egyáltalán...
Nagy utat járt be Alecia Moore, alias Pink azóta, hogy tizenhat évesen egy tehetségkutató versenyen felfedezték. Öt lemezt adott ki, három turné-DVD fűződik nevéhez, és megannyi slágert dúdolhattunk tőle. Ráadásul az elmúlt tíz évben volt bátorsága némileg a stílusokkal is kísérletezni, melyre az a boxset is tökéletes példa, amelyben most összecsomagolva megjelent első négy lemeze.






